művész


Porteleki   Áron
3

Porteleki Áron

Zenész: dobos és kontrás.

Első zenei impulzusait édesapja révén (Porteleki László - Muzsikás, Téka, Kolinda) és a különféle budapesti táncházakból kapta, de közvetlen közelébe került az akkori budapesti underground és kísérleti jazz közegének is.
Hegedülni kezdett, majd három húros brácsára váltott. Vonzotta a különféle népi ütős…

 Tovább

Aktuális programok


Jelenleg nincs futó program!

Zenész: dobos és kontrás.

Első zenei impulzusait édesapja révén (Porteleki László - Muzsikás, Téka, Kolinda) és a különféle budapesti táncházakból kapta, de közvetlen közelébe került az akkori budapesti underground és kísérleti jazz közegének is.
Hegedülni kezdett, majd három húros brácsára váltott. Vonzotta a különféle népi ütős hangszerek világa is, és egyidejűleg jazz-dob órákra járt Geröly Tamáshoz, aki később is fontos mestere maradt.

Az otthoni közeg nyitottságának köszönhetően, még gyerekkorában találkozott a freejazz-szel, a punkkal, valamint más kultúrák népzenéivel és hangszereivel, így lett fontos inspiráció a magyar mellett az indiai, afrikai, kínai, indonéz, török népzene is. Mindez, valamint kulturális antropológiai tanulmányai csak tovább szélesítették látásmódját.

Zenei gondolkodásmódját alapvetően jellemzi a stílusok és műfajok nélküli szabad kreativitás, valamint alapvető alkotó erőnek tartja a népzenékből megismert rögtönzés gyakorlatát. Az aktív koncertezés mellett filmek, színházi és kortárs táncelőadások zenéjét is készíti, ez utóbbival komoly sikereket ért el. Jelenleg az egyik legaktívabb tagja a budapesti experimentális és szabad improvizációs zenei közegnek.

BEMUTATÓ - A SÁRKÁNY KERTJE / A TÁVOLSÁG MECHANIKÁJA

BEMUTATÓ - A SÁRKÁNY KERTJE / A TÁVOLSÁG MECHANIKÁJA

Nemzeti Táncszínház
  • Zene: A távolság mechanikája
Fehérlófia

Fehérlófia

Gárdonyi Géza Színház
  • Zeneszerző
Mészáros Máté: A távolság mechanikája

Mészáros Máté: A távolság mechanikája

Trafó Kortárs Művészetek Háza
  • Zene
Oberfrank Réka-Molnár Csaba-MU Színház: Vol. 1.3

Oberfrank Réka-Molnár Csaba-MU Színház: Vol. 1.3

MU Színház
  • Zeneszerző / Miracle
United space of ambivalence (HU)

United space of ambivalence (HU)

Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.
  • Zene

Ajánlataink


Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!